Mindszent Kolping Család Miskolc
Mindszent Kolping Család Miskolc
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Linkek
 
Kolping logo
 
Híreink
Híreink : A Miskolci Mindszenti Kolping család zarándoklata

A Miskolci Mindszenti Kolping család zarándoklata

  2016.05.22. 11:34

A Miskolci Mindszenti Kolping család zarándoklata


Örömmel vettünk részt ezen a zarándoklaton. A Miskolci Mindszenti templom előtt találkoztunk, onnak Monokra utaztunk. A sofőr kissé eltévedt, így kétszer tekintettük meg Szerencset a buszból, és későn értünk Monokra. Itt kettévált a csoport, az egyik fele egy helyi idegenvezetővel az Andrássy-kastélyt tekintette meg, a másik a Kossuth szülőházát, aztán cseréltünk. Én az Andrássy-kastélyba mentem először, ahol meghallgattam a kiterjedt Andrássy család történetét. Bejártuk a kastély üres épületét, az ablakból ráláttunk a ma is működő általános iskola épületére, az erkélyről a városka épületeire, a környező hegyekre. Megtudhattuk, hogy a Csíkszentmihályról származó Andrássyak több helyen telepedtek le, itt és a felvidéki városokban, ahol palotákat építettek, hatalmas birtokokkal rendelkeztek. Többen közülük országos tisztségeket viseltek. Itt Monokon először egy kis reneszánsz kastélyban laktak, utána épült a nagy kastély neobarokk stílusban, amit meglátogattunk. A kápolnája gyönyörű, eredeti faragott padokkal, Lieb Ferenc  freskóit csodálhattuk meg, aki az Edelényi kastély összes termét is díszítette. A kápolna mostranciájában őrizték azt az ereklyét, amit az egyik Andrássy kapott a pápától. Ez Orbán pápa hüvelykujja, ma már a monoki katolikus templomban tekinthető meg, erre sajnos már nem volt időnk. Minden évben Orbán napon, aki a szőlők védőszentje, körbehordozzák a környező falvakban is, hogy áldja meg a szőlőket, minél többet teremjenek. Innen mentünk Kossuth Lajos szülőházához, ahol már az idő miatt csupán negyedóra állt rendelkezésünkre, hogy végigjárjuk a termeket, amely tele volt Kossuth emlékekkel, ezekre éppen csak egy-egy pillantást vethettük, sajnos a kiváló idegenvezető is csak pár szóval ismertette Kossuth életútját. Ide még egyszer el kell látogatni, hogy tüzetesen megtekinthessük ezt az emlékhelyet.

            Itt szerettem volna felolvasni édesapám, Kühne László Kossuthról írott emlékbeszédét, amelyet 1954. március 14-én itt adott elő és a Kossuth Rádió egyenesben közvetítette. Ez elmaradt, most itt olvashatják:

            "Miért őrizték a magyar családok oly féltve évtizedeken át a Kossuth-bankót, miért volt friss virág minden nyáron egy fakult, sokszorosított Kossuth-kép alatt, a legtöbb falusi kunyhóban, közel száz éven át?

            Kossuth! Egy olyan nevet említek most, amit minden magyar ember ismer és nagyra becsül, legyen az iskolázatlan, vagy az írás tudományát éppen csak megtanult gyermek. Az új Magyarország megteremtője ő, ahogy széles körben emlegetik. Mert az ő személye maga a XIX. század, minden föllendülésével, értékével, újításával, forrongásával, ellentéteivel, tüzével és dicsőségével együtt. Emlékezzünk az ő időtálló alkotásairól, örök értékű mondásairól, megszállottságáról, mindenről, amit a mi számunkra ez a név jelent. Mindannyiunk számára jelentősek azok, amiket közvetve, vagy közvetlenül kivívott, hiszen feledte és őszintén kikapcsolta ősi nemesi származása tényét, mint az ókori Róma Gracchusa, amikor az egész nemzet jövőjéről volt szó, nem apái jogaiból csinált bástyát maga köré, hanem lerombolta a válaszfalakat, a rangok, kiváltságok magaslatait, s cselekedetei mindenki javát szolgálták.

            Közelítsünk kalaplevéve Kossuthhoz. Már az 1832-es országgyűlésen nagy a híre, az ifjúság vezére, az ünnepelt politikusok egyike. Hároméves kaszárnyafogsága mártírrá avatja, de gyakorlati értelemben is hasznára vált ez, oly' tökéletesen megtanulta a klasszikus angol nyelvet, hogy arról Angliában, Amerikában még ma is írnak, beszélnek.

            Amikor megindul Széchenyi és közte a polémia, a „Felelet” megjelenése után nem kisebb emberek állnak mellé, mint Deák Ferenc, Wesselényi Miklós, Eötvös József és Vörösmarty Mihály.

            1842-ben a hatalmas Metternich álnok közeledését utasítja vissza. Már 1846-ban sürgeti Wesselényivel a jobbágyság felszabadítását. Egy évvel később, a választási terror ellenére, nagy többséggel kerül be Pest-megye követének székébe. Az idén februárban százéves párizsi forradalom hírére Kossuth kezében van a Monarchia sorsa is, az örökös tartományok kérdésében. A március 15-i pesti események hatása alatt Pozsonyban kivívja a nemesi kiváltságok eltörlését. Batthyány koalíciós kabinetjében pénzügyminiszter lesz. Ő fogalmazza meg a 48-as reformtörvényeket. Megszavaztatja a hitelt és az újoncokat, mert „Veszélyben a Haza!” A március 15-i pesti események hatása alatt Pozsonyban kivívja a nemesi kiváltságok eltörlését. Batthyány koalíciós kabinetjében pénzügyminiszter lesz. Ő fogalmazza meg a 48-as reformtörvényeket. Megszavaztatja a hitelt és az újoncokat, mert „Veszélyben a Haza!”

            1848. szeptemberében a „Honvédelmi Bizottmány” elnöke, s az Alföldön honvédeket toboroz. 1849. áprilisában, a trónfosztó nyilatkozat után kormányzóvá választják. Augusztusban, az utolsó napokban Görgeyre ruházza a főhatalmat, s másnap Orsovánál elhagyja az országot hogy oda többé élve ne kerüljön vissza. Amerikai gőzöst küldenek érte, s Törökországból Angliába, majd az Újvilágba hajózik. Bujdosásának utolsó állomása az olaszországi Turin. A nemzetközi helyzet minden fordulatát kihasználja, III. Napóleon elé is odaviszi a magyar szabadság ügyét, Klapka, Teleky, a német Bismarck, s az olasz Cavour, Garibaldi és társai ebben a szívós küzdelemben.

            Politikai gondolkodás tekintetében az újítás feltétlen híve, hajthatatlan ellenzéki, aki 1849-ben az egységes ellenzék vezére. „Legyen hát harc, az utolsó percig!” - mondja egyik beszédében. Széchenyi pedig azt írja róla: „Nem alszik, nem eszik, lefogy, már benne van a forradalom fanatizmusában.”

            Minden idők egyik legnagyobb szónoka, a magyar Danton, még inkább a magyar Demosthenés, nemcsak azért, mert ez utóbbi is először ügyvéd volt és csak azután államférfi, hanem mert az ellenfelet ő is tudta tisztelni, harc közben is, mint Kossuth. Uralkodott az egész ország közvéleményén! Tisztában volt a leírt és kimondott szó hatalmával. Csodálatraméltó előadó volt. Stílusa egyesítette magában a keleti színpompát, a délvidéki tüzet, a mámorító szépségű virágoskertet.      Gondolkozása az angol szabadelvűekével rokon. Szerinte az 1848-as reform nem más, mint az ősi magyar alkotmány kiterjesztése a tömegekre. Ő vetette fel a „Dunai államszövetség” eszméjét. Újságírói működésének történelmi jelentősége abban áll, hogy a hírlapírás, keze nyomán, a küzdelmek központja, a közvélemény irányításának, a politikai izgatásnak eszköze lesz, hatalom, mellyel mindenkinek számolnia kell! A magyar sérelmek a vezércikkek állandó témái voltak, ezt a műfajt is Kossuth alapította.

            Külföldi munkásságának eredménye: Magyarországot ott ismertté, becsültté tette. A külföldi közvélemény nyomása buktatja meg végül is az átkos Bach elnyomó rendszerét idehaza. Kossuth még életében megéri apoteózisát. Népszerűségének tetőfokán áll, mint aggastyán, zarándokok százai keresik fel a „turini remeté”-t. A magyar nép, melyet felszabadított később pedig csatába szólított, lelkébe fogadta, hódolója lett. Még életében mitikus hős. Eszmévé finomult, egy nemzet vágyait személyesítette meg. 1894-ben bekövetkezett halála után a gyász páratlan egységbe fogja a nemzetet. Jókai Mór és gróf Apponyi Albert beszédei méltatták a nagy halott érdemeit. Hazánkban 70, külföldön 30 szobrot emeltek áldott emlékének. Rákóczi óta a népnek – a legszélesebb rétegekre kell itt gondolnunk – nem volt népszerűbb, tiszteltebb alakja! Ő az újkori világtörténet egyik legnagyobb magyar államférfia. Olvasott, képzett ember, aki otthonosan mozgott mind az angol, mind a francia államtudomány ágazataiban. Az ifjúság bálványa volt ő, akiben a heves természet sokat alkotott és a későbbi években ha rombolt volna, azt meggátolta az önuralom. Bámulatos szervezőerő, ki a földből varázsol elő seregeket. Az elmék és kedélyek föltétlen ura, aki ugyanakkor nyugalmat nem ismerő, tevékeny, rugalmas szellem. Igazságérzete nagy volt, ebben a tekintetben ellenfelei is bíztak benne.

            A gyászeset hatása alól a magyar képviselőház sem vonhatta ki magát. Bánffy Dezső elnök a rendkívüli ülésen úgy emlékezett meg Kossuthról, mint aki pártkülönbség nélkül mindannyiunké volt. Mint akinek neve történelmünk lapjain tündöklő betűkkel lesz megörökítve, kinek hazaszeretete, vas-következetessége kívül áll minden bírálaton. Hervadhatatlan érdemeit a következőkben foglalja össze: a 48-as törvények megalkotása, az alkotmányos jogoknak minden osztályt felölelő kiterjesztése, a képviseleti alapon nyugvó felelős kormányrendszer behozatala, a közteherviselés általánosítása, a földbirtok felszabadítása, a sajtószabadság, a jogegyenlőség, s általában a politikai és polgári szabadság nagy elveinek érvényre juttatása.

            Turin lakóinak nemes bánásmódja, őszinte részvéte, mely valósággal a honfitársat gyászolta Kossuthban, az olasz hivatalos körök búcsúja, a meghitt együttérzés Észak-Olaszország legszélesebb tömegei részéről még ma is meghatja az életrajzok olvasóit. Voli polgármester a turini Pantheont ajánlja fel örök nyugvóhelyül, de Magyarország hazavárja Kossuthot, haló poraiban is. A balzsamozott holttest feje alá egy – a monoki küldöttség által hozott – zacskónyi hazai földet helyeznek, már az első felravatalozáskor, szívére pedig Rákóczi szemfedőjének egy darabkáját. A szemfedő is magyar, csángó nők munkája, rajta ez a hímzett felírás:

            „A derék nem fél az idők mohától, a koporsóból kitör és eget kér!”

            A beszentelésre az egyik olasz küldöttség a 1848-49-i szabadságharcunkban részt vett olasz légió dicsőséges harci lobogóját hozta el és egy vörös inges kis csapat is ott állt a veteránok és a különböző munkásegyletek küldöttei között, Garibaldi egykori híres, vitéz katonái. Magyarok mintegy 2500-an állták körül a turini ravatalt, a képviselőház 40, a főváros 25 küldöttel képviseltette magát.A halott Kossuth azután Csáktornyánál magyar földre ér. Fia, Ferenc így köszöni meg a megindítóan szép fogadtatást: „Visszahoztuk, hogy hamvai magyar földbe keveredjenek, hogy lelke a magyarok lelkében szétoszoljék.”

            A gyászba borult fővárosban a temetéskor csak a hivatalosan bejelentett küldöttségi tagok száma több volt száznegyvenezernél. A Nemzeti Múzeum oszlopcsarnokában, a nagy halott mellett kivont karddal állnak a dísz-egyenruhás, őszbe csavarodott, könnyező 48-as honvédek. És koszorú és koszorú (mintegy 2800), virág és virág mindenütt, már a lépcső is tele van koszorúkkal, már Arany János szobrát is eltakarják lassan. A képviselőház testületileg jelenik meg – 350 honatya -  az egyházak főpapjai, a főrendi ház tagjai között ott áll Szász Károly és Gyulai Pál is. A Magyar Tudományos Akadémia a különböző társulatok, egyesületek, egyetemek, kamarák mind képviseltetik magukat, csak éppen a kormány tagjai közül nem jelent meg senki. Jól mondta a Kerepesi úti temető dísz sírhely mellett Herman Ottó: „Sírodból, mely egybe forrasztja a nemzetet, mégsem kelhet ki a végső kiengesztelődés pálmája! Nemzeted pedig hitt ebben, várta, hogy ravatalodon megjelen a cipruság. Hiába hitt, hiába várta!”

            Jókai Mór a magyar honi jobbágynak a szolgasorból való felszabadítását említi beszédében, Kossuth egyik főérdeméül, s a továbbiakban ezt mondja: „A magyar nép millióiból magyar nemzetet alkottál. A szabad gondolatot, az alvó eszmét költéd fel a sírból. A szabadelvű szellem minden intézményünkben diadalát üli. Varázst gyakorolsz még alvó porodban is nemzetedre, itt, ravatalodnál fognak kezet a régi ellenfelek. Magyarok, legyetek oly' nagyok, mint akkor, amidőn ő azt mondta felétek: "Leborulok a nemzet nagysága előtt!”       Azután feldübörögtek a koporsóra hulló rögök onnan a mélyből a sír nyílását elfedő márványlap pontot tesz egy gazdag és mégis oly' szenvedő életre. A felirat ezen csak ennyi: „Kossuth”. És mégis minden ez nekünk!

            A külföld is részt vett gyászunkban. Az egész művelt világ sajtója a legmélyebb kegyelet és a legnagyobb elismerés hangján szól Kossuthról. Az olasz képviselőház elnöke így adózik emlékének: „Neve tiszteletben fog élni a nemzetek között, amíg élni fog bennük a szabadság, a haza iránti kultusz és a kötelesség hite.”

            A magyar gyászbeszédekből hadd álljon még itt végezetül egy idézet:

            „Amit korának összes jelesei nem mertek kezdeményezni, azt az ő bátor lelke végrehajtotta. A magasztos cél, amely lelki szemei előtt lebegett, ez volt: "Magyarországot önálló és szabad, művelt és erős, alkotmányos országgá fejleszteni.”

            A buszon Lipcsák János atya röviden felidézte a Pünkösd jelentőségét, a Szűzanyához imádkoztunk, litániát mondtunk, szép énekeket énekeltünk. Tarcalon Zoltán atya fogadott bennünket, a katolikus templomban szentmisét celebrált. Aznap már másodszor hallgattam szentmisét, Miskolcon, a Minszenti templomban János atya, itt pedig Zoltán atya szentbeszédét, mindkettő megérintett. Együtt imádkozhattunk az egyház szentjeiért, a papságért, a szerzetesekért, szeretteinkért, az elesettekért, a betegekért, halottainkért, gyermekeink jövőjéért. Igazi zarándoklat volt ez az út, kedves együttlét egymást segítő, szerető emberek között. Meghívtak bennünket egy gulyásra, amit előzőleg Németh István és a lányok-asszonyok szorgos kezei már előkészítettek, nekünk csak meg kellett kóstolni főztjüket. Kiváló volt az étel-ital, a hangulat is, mint eddig minden alkalommal a családi napokon. Kétféle mádi borból választhattunk, kinek-kinek mi volt kedves: száraz vagy édes. Utána többen felmentek a hegy tetején álló Krisztus szoborhoz, ahonnan gyönyörű volt a kilátás. Hazafelé Szerencsen megnézhettük a Rákóczi-várat, a benne lévő régészeti leleteket, Szerencs lakóinak szerszámait, korabeli bútorait, használati tárgyait, a számtalan Rákóczi-emléket, festményt, képeslapot, bélyegeket, zászlókat, a szabadságharc történetét bemutató leírásokat. A lovagterembe csak benézhettük, mert éppen egy esküvőt tartottak, ahová nem kaptunk meghívást. Boldogan tértünk haza, egy gazdag programot szerveztek számunkra, de közben szívünk megtelt áhitattal, a baráti társaság tagjaival folytatott beszélgetések alatt pedig vidámsággal és szeretettel. Köszönjük a szervezőknek, a szakácsoknak, az atyáknak, hogy részt vehettünk ezen a zarándoklaton. 

 
Pontos idő
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2004-10-14
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.